Skip to main content

Turistaként a saját városodban – és persze egy kis extra a végén!

| Blog

Noha a budapesti őslakosok szinte mindent „belvárosnak” neveznek, ami a Nagykörúton belül található, ma az éttermünknek otthont adó 5. kerületben javaslunk nektek egy rövid délutáni vagy hétvégi sétatúrát néhány csodás látványossággal. Ebben a népszerű kerületben mindig ott vannak a turisták, tele van pompás épületekkel és sétálóutcákkal, de ebben a színes kavalkádban ugyanúgy ott vannak a kis zugok, sikátorok és piciny galériák is, melyek végtelenül izgalmassá teszik ezt a részt. A séta i-jére a pontot természetesen a KIOSK-ban eltöltött ebéd vagy vacsora fogja feltenni, lássuk is mit érdemes előtte megnézni.

Károlyi kert

A Károlyi-kert Budapest legöregebb, legnagyobb múltú kertje. A kezdeti időkben a névadó Károlyi család privát tulajdonában volt, ma pedig egy mindenki számára nyitott, unikális, francia stílusú kertben ejtőzhetünk kedvünkre.
Első látásra is nagyon csalogató képet mutat: a szépen gondozott növényarzenált és a romantikusan futó kis ösvényeit elnézve biztosak lehetünk benne, hogy a belváros egy oázisához érkeztünk, ahol remekül lehet ejtőzni.

Ferenciek tere

Az Erzsébet-híd pesti lábánál egy számtalan építészeti remekműnek otthont adó terünk található, a Ferenciek tere. Csodás épületekben gyönyörködhetünk itt: a legimpozánsabb budapesti épületek közé tartozik a Klotild és a Matild palota, a páratlan szépségű Párizsi udvar, de szintén a látványosságok sorát gazdagítja a Ferences templom, a Nereidák kútja és az Egyetemi könyvtár is.

Váci utca és Vörösmarty tér

A Központi Vásárcsarnoktól induló híres sétáló- és bevásárló utca, a Váci utca, majd két kilométer hosszan ad vásárlási és szórakozási lehetőséget az arra érdeklődőknek. Végpontja a híres Vörösmarty tér, ahol különféle korokat reprezentálva számos izgalmas, építészetileg változatos stílusú épület található meg.

Vigadó és Duna-korzó

A Lánchíd és az Erzsébet-híd közti csodás budai panorámával rendelkező szakaszt Duna-korzónak is nevezik. Merüljünk el a Budai Vár, a Citadella, a Gellért-hegy panorámájában és a káprázatos hidak nyújtotta látványban. A sétány éke a Feszl Frigyes tervei alapján elkészült Pesti Vigadó, mely 1865 óta szórakoztatja a kultúrára éhes közönséget.

A belvárosi séta után ne feledkezzünk meg az elégetett kalóriák újratöltéséről: a KIOSK csodás panorámával és fantasztikus étlappal várja a megéhezett turistákat!

NYITVA TARTÁS

Hétfő – Szerda 12:00 – 23:00
Csütörtök – Péntek 12:00 – 24:00
Szombat – 9:00 – 24:00
Vasárnap – 9:00 – 23:00

Kérjük, vegyétek figyelembe, hogy a konyhánk 16:30-17:30 között nem üzemel, ennek értelmében ez idő alatt ételeket nem szolgálunk fel az étteremben és a házhozszállítás is szünetel.
A konyhánk minden nap 22:00-kor zár.
© M15 Restaurant Kft. Minden jog fenntartva.
Made with ♥ by Meraki.